Malthus-Sismondi

Report
Thomas Robert Malthus
1766-1834
Thomas Robert Malthus1766 február 13-án született Wottonban, Surrey megyében, NagyBritanniában. Apja, Daniel Malthus abban a szerencsés helyzetben volt, hogy anyagi helyzete
lehetővé tette, hogy tudományos és irodalmi érdeklődését kövesse.
égi angol nemesi családból származott, apja a filozófus David Hume jóbarátja volt, sőt JeanJacques Rousseau-val is ismeretségben állt.
Malthus fiatalon lelkésznek készült, 1784-től a Cambridge-i Jesus College hallgatója volt,
elsősorban matematikát tanult. Itt fejlesztette ki népesedési elméletét is. 1797-ben pappá
szentelték.
Első publikált munkája 1798-ban jelent meg névtelenül Egy esszé a népesedés elvéről címmel,
ami később első esszé néven híresült el és életében még öt további kiadást ért meg.
1804-ben megnősült, később három gyermeke született.
1805-ben kinevezték a Kelet-Indiai Társasághoz, mint az “Egyetemes történelem, a politika,
kereskedelem és pénzügyek professzorának”, ez a cím később átalakult a Történelem és a
Politikai gazdaságtan professzorává. Bár a Kelet-Indiai Társaság nem volt egyetem, de mégis
Malthus volt az első, aki a politikai gazdaságtan professzora volt. A Társaság alkalmazottait
Smith könyvére tanította. Malthus meg volt győződve arról, hogy ő Smith valódi eszmei
örököse és nem Ricardo, Mill vagy McCulloch.
. Mint a Kelet-Indiai Társaság alkalmazottja több rövidebb cikket is megjelentetett. Ezek közül
kettő foglalkozott az ír kérdéssel, kettő pénzügyi problémákkal, ő is - Ricardo-val egyetértésben
- az aranypénz mellett érvelt. Ezek a cikkek alapozták meg barátságát is Ricardo-val. Éles vitájuk
ellenére is meleg barátság alakult ki kettőjük között.
Politikai gazdaságtani nézeteinek összefoglalását 1820-ban jelentette be könyvével, melynek
címe A politikai gazdaságtan alapelvei címmel.
Értékelmélet
• Visszakanyarodva Smith második
értékmeghatározásához azt fogadja el,
• azzal a kiegészítéssel, hogy hangsúlyozza, hogy a
munkás munkáját teljes egészében megfizetik, a
többlet pedig abból adódik, hogy az árut több
munkáért adják el, mint, amennyit tartalmaz.
• Malthus hangsúlyozza, hogy „az a munkamennyiség,
amely felett egy áru parancsnokol, pontosan képviseli a
benne feldolgozott munkamennyiséget, az előlegek
utáni profittal együtt” (MEM 26/III. 8.o.)
• Vagyis a munka értékét megfizetik, a profit pedig egy
ezen felüli munkatöbblet. Így igyekszik eltüntetni azt a
tételt, ami Smithnél és Ricardo-nál még megvolt, hogy
a profit levonás a munkás munkájából.
Az érték és a termelésiár
• A kiinduló pont itt i Ricardo értékelmélete.
• Ricardo szerint ha az áru értékét a munka határozza meg,
ami a termelési eszközökben megtestesülő munkán felül
bérre és profitra oszlik, akkor a bérek és a profit egymás
rovására változnak.
• Malthus azonban kimutatja, hogy a bérek emelkedése
eltérő mértékben érinti a különböző tőkeösszetételű
ágazatok termékeinek árait.
• Ezt közvetlenül arra használja fel, hogy megdöntse a
ricardoi értékelméletet. Megállapítja, hogy „az állótőke
különböző arányai és a forgótőke megforgatásának változó
gyorsasága megakadályozzák, hogy a javak csereértéke a
rájuk fordított munkamennyiséggel legyen
arányos.”(Malthus 1940. 71.o.)
A realizálási probléma, avagy a
hatékony kereslet kérdése
• Az elégtelen kereslet elmélete Malthusnál az
előzőekben bemutatott értékelméletén
nyugszik.
• Helyeslően idézi Torrens meghatározását a
hatékony keresletre vonatkozóan: “A hatékony
kereslet a fogyasztóknak az a képessége és
hajlandósága, hogy árukért - akár közvetlen akár
közvetett csere révén - a tőke valamennyi
összetevőjéből bizonyos nagyobb adagot adjanak,
mint amennyibe az áruk termelése kerül.”
Mivel a profit magyarázatánál azt a lehetőséget kizárta, hogy
a munka és a tőke közti cserében a munkások több munkát
adjanak kevesebbért, szükségképpen arra a következtetésre
jut, hogy a profit csak a cseréből eredhet.
Nem fakadhat azonban a tőkések közti cseréből, mert ha
eladóként mindenki drágábban ad el, azt vevőként
elveszíti. Ezért kell feltételeznie egy olyan vásárlót. ill.
vásárlókat, akik csak fogyasztanak, de nem termelnek. Ezek
az ún. harmadik személyek, a földesurak, az egyház, az
állami alkalmazottak stb.
Malthus kifejezetten hangsúlyozza, hogy: „A maga a
termelő munkás létrehozta kereslet soha nem lehet
megfelelő kereslet, mert nem éri el a teljes terjedelmét
annak, amit megtermel. Ha elérné ezt, akkor nem volna
profit, következőleg nem volna indíték a munkás
alkalmazására.”
A munkás bérrel alátámasztott kereslete sohasem
elegendő a tőke számára, vagyis a munkások nem képesek
megvásárolni az általuk megtermelt terméket.
A forgalom szintjén, ha a munkások vásárlásait összevetjük
az áruk tőkeként, vagyis profittal történő értékesítésével a
dolog valóban úgy jelentkezik, hogy a munkások kereslete
valóban nem hozhat profitot a tőkések számára.
A tőke és tőke közti cseréből ugyancsak nem jöhet a profit,
mert amit eladóként nyernének, azt, mint vevők elveszítik.
Csak olyan vásárlók realizálhatják tehát a profitot, akik
maguk nem tőkések és nem is munkások, akik csak
vásárolnak, de nem adnak el.
A dolog valójában azonban nem ilyen egyszerű.
Ugyanis ez csak nála a végpontra igaz, amikor a
tőkések luxuscikket termelnek. Maguk a tőkések
Malthus szerint ráadásul azért sem hajlamosak a
túlfogyasztásra, mert aszketikus módon
megtakarításokra törekednek, céljuk a felhalmozás,
ezért van szükség olyan fogyasztókra, akik viszont
elfogyasztják ezeket a cikkeket. Így azok a tőkések is,
akik nem luxuscikkeket termelnek végső soron ebből
a többletből részesednek.
A nemtermelő, improduktív kiadások növelése a
kereslethiány megoldására Keynesnél is megtalálható, jóllehet
nem egyoldalúan, mint Malthusnál.
 A növekvő megtakarítás felszívására nem csak az állam
által gerjesztett többletfogyasztás, pl. munkanélküli segély,
hanem a nem improduktív beruházás is alkalmas.
 Sőt Keynes a maga elméletét a korábbi kereslethiányos
elméletekkel összevetve hangsúlyozza a különbséget, hogy
az elődök túl nagy hangsúlyt helyeztek a fogyasztásra, míg
ő a beruházásokat részesíti előnyben.
 Malthus sem a fogyasztás növekedésének
szükségességéről beszél, hanem a luxuscikkek
fogyasztásáról.
A létfenntartási cikkek fogyasztása, ami a munkások
fogyasztása, ugyanis nem növekedhet, mert az a bérek
növekedését, vagyis a profit csökkenését eredményezné.
 Ez megbénítaná a felhalmozást!
 „A létfenntartási cikkek szükséglete az, ami főképpen
ösztönzi a dolgozó osztályokat luxuscikkek termelésére; és
ha ezt az ösztönzőt eltávolítanánk, vagy nagyban
gyengítenék, úgyhogy a létfenntartási cikkeket igen kis
munkával lehetne megszerezni, akkor ahelyett, hogy több
időt szentelnénk kényelmi cikkek termelésére, minden
okunk megvan azt feltételezni, hogy kevesebb időt
szentelnénk erre.”
A Say-törvény cáfolata
• Itt Malthus lényegében ugyancsak az előző állítására támaszkodik,
mely szerint a munkások kereslete nem elegendő az áruk
realizálására, ha pedig részesedésük növekedne, a profit
csökkenne.
• Ennek a bázisán állítja a Say-törvénnyel szemben az áruk általános
túlkínálatát.
• Az áruk általános bősége a munkához képest a profit csökkenését
eredményezné. „Így az áruk értékének szükségképpen esnie kellene
a munkához viszonyítva, amíg a profit csaknem semmivé lenne, ez
azután megakasztaná a további termelést. Nos, pontosan ez a
helyzet az, amit a túlkínálat kifejezés jelöl, s ebben az esetben a
túlkínálat nem részleges, hanem általános volna.”
• Így „mind a munkások, mind a tőke lehetnek fölösek hasznothajtó
alkalmaztatásuk eszközeivel összehasonlítva.”
Népesedéselmélet
• Malthust népesedési elmélete tette népszerűvé,
amelyben a nyomor oka a létfentartási eszközök
elégtelenség népességhez képest
• Szerinte a szemben a népességgel, ami mértani
haladvány szerint nő, a létfenntartási eszközök
termelése csak számtani haladvány szerint.
• Művének későbbi kiadásaiban igyekszik ezt
statisztikailag is alátámasztani.
Hogy az olló növekvő népesség és a létfenntartási javak
között mégsem nyílik óriási nagyságúra, azt Malthus
különböző akadályozó tényezőkkel magyarázza.
”A népesedés tényleges akadályai szerfelett változók és
magukban foglalnak minden okot. Akár a bűnből, akár a
nyomorból származzék az, amely bármely módon közre hat
az emberi élet természetes tartalmának megrövidítésére. E
cím alá sorozhatók ennéfogva minden egészségtelen
foglalkozás, nehéz munka, az időjárásnak kitettség,
végtelen szegénység, a gyermekek rossz táplálása, nagy
városok minden nemű kicsapongása, betegségek és
ragályok egész csoportja, háború dögvész és éhhalál.”
Emellet erkölcsi akadályokat is felsorol, ill. szorgalmaz a
túlnépesedés elkerülésére, önmegtartóztatást a túlzott
szaporodás ellen.
A korabeli kritika
• Anderson határozottan rámutat a
termelékenység fejlesztésének korlátlan
lehetőségeire a mezőgazdaságban.
• “Okos gazdálkodási rendszerben a talaj
termelékenysége évről évre növelhető,
határtalanul hosszú időn át, míg végül olyan a
termelékenység olyan foka érhető el vele,
amelyről most talán még fogalmat sem tudunk
alkotni.”
Marx
• Legélesebben éppen Malthus népesedési elméletét
támadta, egyrészt Andersonhoz hasonlóan a
mezőgazdaság fejlődésének lehetőségei alapján.
• Másrészt és ez a döntő, hangsúlyozta Malthussal
szemben, hogy nem létezik minden korra
egyetemesen érvényes népesedési törvény, hanem
minden kornak saját népesedési törvénye van.
• “Különböző társadalmi termelési módokban a
népesség és a túlnépesség gyarapodásának különböző
törvényei léteznek. …. Csak a tőkére alapozott
termelési módban jelenik meg a pauperizmus magának
a munka termelőereje fejlődésének eredményeként.”
Ricardo
• Malthussal szemben, hangsúlyozza, hogy “a
meglévő gabona egészen közömbös a
munkásnak, ha nincs foglalkoztatottsága; hogy
tehát a foglalkoztatási, nem pedig a
létfenntartási eszközök azok, amelyek a
munkást a többletnépesség kategórájába
helyezik vagy sem.”
Jean-Baptiste Say
Say
(1767-1832)
Szülei hugenotta üzletemberek voltak, Say maga
is annak tanult Londonban.
1789-ben, a francia forradalom évében adta ki A
sajtó szabadsága („La liberté de la presse”) című
pamfletjét, 1792-től folyóiratot szerkesztett.
1799-től egy pamutfonoda vezetője.
1815-ben Say lett Franciaország első politikai
gazdaságtan professzora.
Értékelmélet: a neoklasszikusok előfutára
 Az érték szerinte nem a munkától, hanem a hasznosságtól
függ. Az árunak a hasznossága ad értéket. S az áru értéke
akkor nő, ha nő a hasznossága.
• A hasznosságot szerinte három tényező növeli:
1. a munka;
2. a tőke;
3. a természet.
 Ezeket a tényezőket Say termelési tényezőknek nevezi,
amelyek egyenlő mértékben vesznek részt az
értékalkotásban.
 E gondolatokra alapozza termelési tényezők elméletét,
amelyben tagadja a kizsákmányolást.
 Say, mivel az értéket az áru hasznosságával azonosította, az állította,
hogy az érték nagysága a piacon határozódik meg az árban. Az árat
jelző pénzmennyiség nagysága a hasznosság függvénye, s ez az
érték.
 A szabadon rendelkezésre álló természeti tényezőknek (víz, szél,
napfény, levegő, stb.)azonban nincs ára, de Say szerint ezek is
hozzájárulnak a jószág értékének növeléséhez, noha szolgálatuk
ellenértéke nem alkotóeleme a jószág árának.
 De a természeti tényezők ingyenes közreműködése az áru
előállításában olcsóbbá teszi annak termelését, s így az áruk
olcsóbbodása folytán társadalmi mértékben felszabadult
jövedelemrész fejezi ki a természetnek, mint termelési tényezőnek a
jövedelmét.
 A föld azonban nem áll szabadon rendelkezésre, az
magántulajdonban van, s ezért létezik a földjáradék. ↔ A
munkaérték-elmélet képviselői szerint így azonban a föld mint
termelési tényező nem a hasznossághoz való hozzájárulása miatt,
hanem a tulajdonviszonyok eredményeként részesül jövedelemben
A termelési költségek nagysága is a jószág
hasznosságától függ
• Ricardo szerint előbb a jobb, majd a rosszabb földek
kerültek megművelése, az utóbbinál nagyobbak voltak
a termelési költségek, és a legrosszabb földön termelt
gabona ára szabta meg a piaci árat.
• Say szerint a mezőgazdasági termékek iránti
megnövekedett kereslet annyira felhajtotta az árakat,
hogy azokat nagyobb termelési költség mellett is elő
lehetett állítani, tehát a termelési költség nagysága a
fizetőképes kereslet függvénye, ezért nem értékmeghatározó.
• Nem állandó hozadék mellett a kereslet a termelésre
gyakorolt hatásán át hat a termelési költségekre és az
abban megtestesülő munkamennyiségre.
Az eladási utak elmélete
• Say szerint termékeket termékért vagy szolgáltatásért vásárolnak, a
pénz csak a cserét elősegítő közvetítő eszköz.
• Az „eladási utak elmélete” értelmében bárki, aki árut kínál eladásra
és egy másik árut akar cserébe, tehát az eladó egyben vevő is, és
fordítva.
• A termelő áruja eladása után igyekszik minél előbb vásárolni, mivel
használati értékre van szüksége, ezért a pénztől el is lehet tekinteni.
• Tagadja az általánosa túltermelési válságok lehetőségét, mert
szerinte az össztermelés együtt nő az összkereslettel, a túltermelés
ezért csak részleges lehet és együtt jár más részek hiányával.
• Szerinte a megtakarítást fogyasztásra és/vagy beruházásra költik el,
a pénz csak forgalmi eszköz, önmagáért senki sem akarja
megtartani.
"Érdemes rámutatnunk arra, hogy amint sor kerül egy jószág
előállítására, attól a pillanattól kezdve piacot kínál más termékeknek is
saját teljes értékének erejéig. Amint a termelő befejezte termékén
utolsó műveletét, igencsak törekedik arra, hogy azonmód eladja
nehogy kezeiben csökkenjen annak értéke. Nem kisebb hévvel
próbálkozik ezután felhasználni az így nyert pénzösszeget, hiszen a
pénz értéke szintén romlandó (kiemelés tőlem -VL).A pénztől való
megszabadulás egyetlen módja azonban az, ha másik terméket
vásárolunk. Így tehát valamely termék előállításának puszta ténye
közvetlenül szabad teret nyit más termékek számára.„
ThomasBalogh egyébként felhívja a figyelmet, hogy Say kénytelen volt
Sismondi, Lauderdale és elsõsorban Malthus kritikájának hatására
módosítani tételét. "Say kénytelen volt elismerni Malthussal folytatott
levelezésében, hogy csak 'keresett' javak képesek költségeiken felül
más javak ellentételezéseként szolgálni; 'nem keresett javak'
pótolhatatlan veszteséget jelentenek a közösség számára, s ezért ezek
termelése valójában nem teszi lehetõvé más javakra cserélésüket."
Jean Charles Léonard de Sismondi
1773-1842
A kapitalizmus bírálata
• A kispolgári értékek szószólója. Az angliai ipari forradalom
társadalmi következményeit látva kiábrándult a laissez-faire
elvéből és a kapitalista rendszer bírálója lett.
• Elméletének középpontjába a piac, a realizálás és a válságok
problémáját állította. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tőkés
tulajdonviszonyok gazdasági szabadság esetén súlyos bajokat
idéznek elő.
• Tagadja, hogy az egyéni érdekek szabad érvényesülése
megvalósítaná a társadalmi jólétet.
• Úgy képzeli, hogy az államhatalom gazdasági beavatkozása
azzal, hogy szembeállítja minden magánérdekkel a
közérdeket, kiküszöbölheti a tőkés társadalom
ellentmondásait.
A realizálási probléma
• A Smith-Ricardo iskolával ellentétben, amely a
kapitalizmus kulcsproblémájának a felhalmozást
tekintette és figyelmen kívül hagyta a realizálást,
Sismondi a termelés és a fogyasztás közti
ellentmondást és ezzel kapcsolatban a piac- és
realizálási problémát állította előtérbe.
• A gépipar kialakulásának következményeként vezeti le a
túltermelési válságok szükségszerűségét, s Malthushoz
hasonlóan „harmadik személyek” fogyasztásában látja
a kiutat. Csakhogy Sismondi számára Malthustól
eltérően ezek elsősorban a kisárutermelők, a
parasztok, a kézművesek.
Sismondi elfogadja Adam Smith dogmáját, mely szerint az
érték jövedelmekre oszlik, s ezek vásárlóerőt jelentenek a
termelés számára, de szerinte a vásárlóerőt a korábbi
jövedelmek jelentik.
Ezért a gazdasági válságok okát abban látja, hogy a
jövedelmek növekedése elmarad a termelés növekedése
mögött. (Ha ez így lenne, akkor a kapitalizmusban állandó
túltermelési válság lenne.)
Az újratermelés azonban mégis lehetséges, ha léteznek
kisárutermelők és külső, nem tőkés országok. Vagyis a
tőkés termelés csakis harmadik, kívülálló, nem tőkés
személyek létezésével fejlődhet.
A Sismondi által ajánlott reformok
• Eszményképe az ipari és mezőgazdasági
kisárutermelés.
• A céhek példája nyomán a munkások tőkéssé
válásának lehetőségét, illetve a munkanélkülivé,
beteggé vált munkások segélyezését akarta
elérni.
• Az állam segítségével a spontán gazdasági erők
megfékezését és a technikai fejlődés korlátozását
sürgette. Támogatta a protekcionizmust.
A sismondizmus
• Sismondi nézeteiből kiindulva azonosította Rosa Luxemburg az
imperializmust a gyarmathódító politikával, mivel azt vallotta, hogy
ezt a politikát a belső értékesítési piacok csökkenése és a realizálási
probléma kiéleződése diktálja a tőkés országok számára.
• Az orosz liberális narodnyikok szintén Sismondi nézeteire alapozták
Oroszország külön, nem kapitalista fejlődési útjának programját.
Nézeteiket Lenin bírálta• Sismondi gondolatait felhasználta az angol Hobson is, aki azt
kívánta, hogy a termelést és a gazdagságot az „emberi hasznosság”
álláspontjáról értékeljék.
• Hobson szerint is elkerülhetetlenek az általános túltermelési
válságok, melyek oka az, hogy állandó a törekvés a túlzott
felhalmozásra és ugyanígy állandó a vásárlóképesség elmaradása.
Ennek eredménye a tőkefelesleg, valamint a beruházási és
fogyasztási cikkek belső, hazai kereslethiánya, ami a külgazdasági
expanzió oka

similar documents