Horváth Bettina

Report
6. tétel: A beszédhangok
csoportosítása: a
magánhangzók és a
mássalhangzók
Horváth Bettina
Páratlan hét, szerda 10:00
Vázlat:
1. A beszédhangok csoportosítása
a) Magánhangzók
b) Mássalhangzók
1. A beszédhangok csoportosítása
A beszédhangokat hagyományosan két nagy
csoportra osztjuk: magánhangzókra
(vokálisok, V=hangzó) és mássalhangzókra
(konszonánsok, C=együtthangzó).
A különbségeket a kövekezőképpen
összegezhetjük:
Magánhangzók:
1.a magánhagzóknak szótagalkotó erejük
van;
2. tiszta zöngehangok;
3.nyíláshangok, képzésükkor nyílás
keletkezik a szájüregben.
Mássalhangzók:
1. A mássalhangzók a szótag szerkezetében
magánhangzókhoz társulnak;
2. vagy tiszta zörejhangok, vagy a zörejhez
zönge is társul;
3. akadályhangok, képzésükkor akadály
képződik a gégefőben vagy a szájüregben.
1. a) A magánhangzók
A magánhangzó olyan beszédhang, melynek
képzésekor a tüdőből kiáramló levegő
megrezegteti a hangszalagokat, majd akadály
nélkül távozik a szájüregből.
A szájüreg nyílt, hangmódosítóként,
rezonátorként működik.
Erről meggyőződhetünk, ha egymás után kiejtjük
az u, az o és az i hangot.
A magánhangzók tiszta zenei hangok.
Harmonikus részhangok alkotják, közülük
néhány abszolút magasságú félhang határozza
meg a magánhangzó színét. A toldalékcső a
hangszalagok rezgéseinek hatására rezonál, a
szájüreg alakításától – nagyságtól, nyílástól –
függ, hogy a részhangok közül melyiket erősíti
fel, vagyis milyen formánsok jellemzik a
magánhangzókat.
A magánhangzók csoportosítása
I. Időtartamuk szerint rövid és hosszú
magánhangzókat különböztetünk meg.
A rövid változatok ejtésekor a nyelv izmai
ernyedtebbek, a nyelvhát laposabb: ez a széles
ejtés.
A hosszú magánhangzók ejtésekor az izmok
feszesebbek, a nyelvhát domborúbb: ez a szűk
ejtés.
II. A nyelv vízszintes mozgása szerint a
magánhangzók elöl képzettek (palatálisak)
vagy hátul képzettek (velárisak). A palatális
magánhangzók képzésekor a nyelv
előretolódik, a veláris magánhangzók
képzésekor hátrahúzódik. A palatális
magánhangzókat akusztikai benyomásuk
alapján magasaknak is nevezik, a velárisokat
pedig mélyeknek.
Magas vagy elöl képzett magánhangzók:
e, é, ö-ő, ü-ű, i-í.
Mély vagy hátul képzett magánhangzók:
á, a, o-ó, u-ú.
III. A nyelv függőleges mozgása szerint a
nyelvállás négy fokát különböztetjük meg.
Legalsó nyelvállású magánhangzó: á.
Alsó nyelvállású mgh.-k: a, e.
Középső nyelvállású mgh.-k: é, ö-ő, o-ó.
Felső nyelvállású magánhangzók: i-í, ü-ű, u-ú.
A nyelv függőleges mozgásával együtt mozog az
állkapocs.
IV. Az állkapocs nyitásszöge szerint a
magánhangzók igen nyíltak (=legalsó
nyelvállásúak), nyíltak (=alsó nyelvállásúak),
félig zártak (=középső nyelvállásúak) és zártak
(=felső nyelvállásúak). A hosszú változatok
zártabbak, mint a nyílt változatok, tehát a
hosszú ó zártabb, mint a rövid o.
V. Az ajkak működése szerint ajakkerekítéssel
(labiális) és ajakkerekítés nélküli (illabiális)
magánhangzók vannak. Ez utóbbiakat
ajakréseseknek is nevezik.
Mennél magasabb nyelvállású a magánhangzó,
annál erőteljesebb az ajakkerekítés, pl. Az u
ajakkerekítése erőteljesebb, mint az o
ajakkerekítése. Mennél alacsonyabb nyelvállású a
magánhangzó, annál tágabb az ajakrés; a
legtágabb ajakréssel képzett hang az á.
Ajakkerekítéses mgh-k: a, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű.
Ajakkerekítés nélküli (ajakréses) mgh-k: á, e, é, i-í.
Az ajakkerekítés végbemenetelekor az a döntő
mozzanat, hogy az ajkak körkörös izmai
összehúzódnak-e vagy sem. Az a képzésekor
összehúzódnak, az á képzésekor nem, az a
labiális, az á illabiális hang.
Továbbá: a labiális hangok képzésekor a fogak és
az ajkak között megfigyelhető a nagyobb
pitvar, az illabiális hang képzésekor nem.
Az artikulációs mozgások egyszerre mennek végbe,
például ha a nyelv előre és felfelé emelkedik, az
ajkak egyúttal szűk rést alkotnak: i hang
keletkezik.
A nyelvállás terminus is elnevezés csupán: a nyelv
artikulálás közben egy pillanatra sem áll meg;
tipikus helyzete azonban van, ezt érzékelteti az
elnevezés.
A beszédfolyamatban az egyes hangok artikulációja
nem különül el, képzési mozzanatok
egybefolynak: az egyik hang képzésekor a
beszédszervek már a következő képzését készítik
elő. Ezt a jelenséget együttes artikulációnak,
koartikulációnak nevezik.
A magánhangzók artikulációját az alábbi rajz
szemlélteti, a bekarikázott hangok
ajakkerekítések:
1. b) A mássalhangzók
A mássalhangzó olyan beszédhang, melynek
képzésekor a tüdőből kiáramló levegő a
szájüregben akadályba ütközik (a h akadálya
a gégefőben van). Minden mássalhangzó
akadályhang.
A mássalhangzók csoportosítása:
I. A hangszalagok működése szerint a
mássalhangzók zöngések vagy zöngétlenek. A
zöngés mássalhangzó képzésekor rezegnek a
hangszalagok, a zöngétlen mássalhangzó
képzésekor pedig nem rezegnek, a hangot az
akadály működésekor keletkező zörej adja.
A zöngés-zöngétlen mássalhangzók a következők:
b-p, d-t, g-k, v-f, z-sz, zs-s, gy-ty, dzs-cs, dz-c
A zöngés m, n, ny orrhangoknak (nazálisoknak),
a zöngés r pergőhangoknak (tremulánsnak) és
a zöngés l, j közelítőhangoknak
(approximánsoknak) nincsen fonéma értékű
zöngétlen párjuk; a zöngétlen h réshangnak
(spiránsnak) pedig nincsen fonéma értékű
zöngés párja.
A zöngés és zöngétlen mássalhangzók
képzésében nem csak a hangszalagok
működése különbözik. A zöngés
mássalhangzókat lazább izomműködéssel
képezzük, hanghatásuk lágyabb. Ezzel
szemben a zöngétlen mássalhangzókat
feszesebb izomműködéssel képezzük,
akusztikai hatásuk keményebb.
II. A képzés helye szerint bilabiális (két ajakkal
képzett) hangokat, labiodentális hangokat
(ajak-fog hangokat), dentális/alveoláris
hangokat (foghangokat is fogmederhangokat),
posztalveoláris hangokat (hátulsó
fogmederhangokat), palatális hangokat (elülső
szájpadláshangokat), veláris hangokat (hátulsó
szájpadláshangokat) és laringális hangot
(gégehangot) különböztetünk meg.
1. Bilabiális hangok. A két ajak képezi az akadályt: b-p,
m.
2. Labiodentális hangok. A felső fogsor és az alsó ajak
képezi az akadályt, ajak-fog hangok:
v-f.
3. Dentális/alveoláris hangok. A nyelv hegye a felső
elülső fogak belső részén, illetőleg kissé hátrább, az
alveoláris területen képezi az akadályt: d-t, n; z-sz, dzc, l, r.
4. Posztalveoláris hangok. A nyelv hegye még hátrább, a
felső fogsor mögötti kidudorodó résznél, a
posztalveoláris területen képezi az akadályt: zs-s, dzscs.
5. Palatális hangok. A nyelv háta és a kemény szájpadlás
képezi az akadályt: gy-ty, ny, j.
6. Veláris hangok. A nyelv háta a velum határán képezi a
hangot: g-k.
7. Laringális mássalhangzó. Egyetlen gégehang van, a h;
ejtésekor az akadályt a két hangszalag képezi.
III. A képzés módja szerint:
1. Plozívák (zárhangok): képzésükkor
beszélőszervek zárat alkotnak. Két kajtájuk van:
a) Explozívák (felpattanó zárhangok). A
beszélőszervek összetapadnak, zárat alkotnak,
megakasztják a kitóduló levegőáramot. A
kitóduló levegő ezt a zárat felpattantja, ezáltal
zörej keletkezik. A hang felfogásakor hallgató ezt
a zörejt érzékeli. Az explozívák: b-p, d-t, g-k.
b) Okkluzívák (orrhangú zárhangok). A
zárhangok másik csoportjánál a kiáramló levegő
nem pattantja fel a zárat, a nyelvcsap és a lágy
szájpad szabadon hagyja az orrüreget, ezen
keresztül távozik a levegő. Az okkluzívák: m, n,
ny.
2. Spiránsok (réshangok). A réshangok képzésekor a
beszélőszervek szűkületet, rést alkotmak, és a szűkületen
kitóduló levegő a súrlódás következtében zörejt okoz.
Spiránsok: v-f, z-sz, zs-s, h.
3. Affrikáták (zár-rés hangok). Képzésük záralkotással
kezdődik, és résalkotással fejeződik be, a zár fokozatosan
réssé tágul. Ide tartozik a dz-c, dzs-cs, gy-ty.
4. Termuláns (pergőhang). Egyetlen ilyen hangunk az r.
Ejtésekor a nyelv hegye a dentialveoláris területen pereg.
Az artikuláció a következőképp történik: a nyelv hegye
többé-kevésbé tökéletes zárat alkot, az akadályt azonbn a
levegőáram szétnyitja, és a beszélőszervek
rugalmasságuknál fogva ismét előbbi zárhelyzetüket veszik
fel. Ezek a rezdülések gyors egymásutánban ismétlődnek.
5. Approximáns (közelítőhang). A közelítőhang akadályhang,
tehát mássalhangzó, de képzését és akusztikumát tekintve
közelít a magánhangzókhoz. Ide sorolható a j és az l. A j
képzésekor a beszélőszervek résállásban vannak, de nem
jön létre a réshangokra jellemző zörej. Az l képzésekor a
nyelv hegye a dentális területtel érintkezik, a levegő a
nyelv két oldalán áramlik ki.
A lágy szájpad és a nyelvcsap működése szerint
szájhangokat (orális hangok) és orrhangokat
(nazális hangok, nazálisok) különböztetünk meg.
A szájhangok képzésekor a nyelvcsap elzárja az
orrüreget, az orrhangok képzésekor pedig
szabadon hagyja az orrüreg felé vezető utat.
Nazális hangjaink a következők: m, n, ny.
A mássalhangzók osztályozásának egyéb
szempontjai is vannak. A szájüregbeli artikuláció
középső (mediális), ha a jellemző zár vagy rés kb.
a szájüreg középvonalán keletkezik, például a t, s
ejtésekor; oldalsó (laterális), ha ettől eltér,
például az l esetében. Mivel egyetlen laterális
hangunk van, az l, nem vettünk fel számára külön
csoportot, hanem besoroltuk a közelítőhangok
közé. A fonetikában szokás az l és a j hangot
likvidának, azaz folyékony hangnak nevezni.

similar documents